péntek, május 23, 2014

Használatbavételi engedély

Egy újabb kaotikus esemény. :S
Kérdezd milyen papírokra lesz szükséged. A műszaki osztály attól függően, hogy ki ül az információnál, más-más választ ad. Kérdezd a kivitelező felelős műszaki ellenőrét: ő egy harmadik verziót kér. Ami bekövetkezik, az egy negyedik változat. :S


Március 24-én voltak szemlézni, miután március 31-re volt megbeszélve. Igaz, előtte szóltak, lehetne-e hamarabb jönni. Nem akartunk NEM-et mondani.

Hogy mi is kell a használatbavételi engedélyhez, azt SENKI nem fogja tudni korrektül összeszedni. Azt hittük, a 1 m magas terasz mellé kell majd korlát. Hozattunk egy kocsi földet, hogy demonstráljuk, hogy inkább fel fogjuk tölteni a terasz melletti részt. Senkit nem érdekelt. Említést sem érdemelt.
Még most sincs konyhabútorunk, senkit sem érdekelt. A kazánházat (hogy van-e korrekt fűtés) unszolásra megtekintették. :) Két kémény és alternatív fűtési mód bemutatása sem kellett. Pedig oly sok mindenre felkészültünk válaszokkal. :)

Megkaptuk húsvétkor a használatbavételi engedélyt azzal a három kikötéssel, hogy 365 napon belül meg kell csinálnunk a
-- külső színezést,
-- tereprendezést
-- teraszbetonozást.
Természetesen ezekre hosszabbítható a határidő.
Kerítésről szó sincs, pedig az még a tyúkrács, elég viharvert állapotban már.

A határozatot egy írott példányban kaptuk meg, azt is azért, mert 50-50 %-ban vagyunk tulajdonosok, N. csak a felelős műszaki vezetőn keresztül elektronikus úton kapta meg.

A használatbavételi engedély jogerős változata már írásos változatban egyáltalán nem jutott el hozzánk, nem is küldték ki, csak elektronikus úton ahogy a határozatot is.

Innentől be lehet jelentkezni állandó lakcímre.

5 megjegyzés:

waryou írta...

Szia!

Kérdeznék egyet :)
A használatbavételihez a Tigáz-tól kért közműnyilatkozathoz milyen papírokat kértek Tőletek?

Válaszodat előre is köszi!

Laci

Szunyo írta...

Szia!
Itt van leírva: "Szükséges
dokumentum: kitöltött adatfelvételi lap, megvalósult állapotot tartalmazó helyszínrajz (felelős
műszaki vezető által igazolt), felhasználói berendezés (rendszer) 6 hónapnál nem régebbi
nyomáspróba jegyzőkönyv vagy beüzemelési munkautalvány vagy gázszámla". Mi nyomáspróba-jegyzőkönyvet vittünk, meg az építész engedélyes tervét. (Nem a gépészeti tervet.)
http://www.tigazdso.hu/meglevo-fogyasztoknak/dokumentumok/kozmu-egyeztetes-es-terkepi-adatkiadas/Adatfelv%C3%A9teli%20lap%20k%C3%B6zm%C5%B1nyilatkozat%20megrendel%C3%A9s%C3%A9hez.pdf

waryou írta...

Köszi!
Nekem ebből az nem világos, hogy a helyszínrajzot kivel kell készíttetni.

Szunyo írta...

Várj! Akkor részletesen: a nyomáspróbára kijött egy ellenőr és tőlünk Ő KÉRTE a megvalósulási rajzot. Ha ez a gázengedélyes terv lett volna változtatás nélkül, akkor elég lett volna a felelős műszaki ellenőr (generálkivitelezés esetén) aláírása, de nálunk másmilyen szekrény lett beépítve, mint ami a terven volt. Így tehát a gáztervezőnkkel készíttettünk egy megvalósulási tervet, amit maga a gáztervező írt alá. Ezt a nyomáspróbás pasi kérte és amikor kiadta a nyomáspróbáról a papírt, amivel elmentünk a Tigázhoz, ott már nem kérték ezt a rajzot. (Ezért mondom, hogy sokszor teljesen máshogy történnek a dolgok, mint amit olvasol egy ilyen honlapon, vagy esetleg mondanak neked telefonban.)

waryou írta...

Köszi, így már világos!