csütörtök, április 24, 2014

Szigetelés

A házunk már megkapta az A+ minősítést, többek között a padlásra terített 25 cm gyapot miatt. Ami persze még nincs leterítve. A gyapot már régóta itt áll, de előtte a szellőzőrendszer csöveit kellett lefektetni, sőt megvenni. A vétel december közepe felé megtörtént, a lefektetés január közepén. Ekkor az ácsra vártunk 1 hónapot, mert a padlás közepét járhatóra/pakolhatóra szeretnénk és ahhoz a gyapot leterítése előtt össze kellett ácsolni a "stéget". Persze leterítettünk 1-1 tekercset (10 cm) a problémásabb helyekre, még szerencse, hogy enyhe telünk volt.

A szigetelést magunkra bíztunk és annak ellenére, hogy piszok lassan haladunk, azt kell mondanom, hogy jól tettük. Senki ne mondja nekem, hogy egy idegen (akármilyen szaki is) ennyire alaposan szigetelte volna a problémásabb/szűkebb helyeket, úgymint sarkok és egyáltalán: lenyomta volna a külső hőszigetelés mögé a gyapotot.

Persze a prospektusokban ilyen egyszerű:


ezzel szemben mi:


Kezdjük ott, hogy a talpszelemeneket kell szigetelni. (A hölgy a képen ezt elmulasztotta.) Áthajtottunk a szarufákon 10 cm szigetelést és begyömöszöltük a fal és a külső hőszigetelés közé.


Mivel nekünk kétszeresen átszellőztetett padlásunk van, ezért porhó és por ellen leterítettünk páraáteresztő fóliát:


Ezeknek a begyömöszölését nem hiszem, hogy bárki jobban, lelkiismeretesebben megcsinálta volna tőlünk. Még így is maradt légrés, hogy a levegő mozogjon a padláson, ne fülledjen be nyáron sem.


Végül leterítettünk 2x10 cm és 1x5 cm-es réteget, feles eltolásban, illesztésben.



Szabad hétvégénk nem sok és hiába a maszk, szemüveg és fejlámpa, 3-3 óránál többet nem tudunk fenn dolgozni. Egyelőre a tető egy ötöde van leszigetelve. :S Reméljük nyárra végzünk vele, hogy ne melegedjen át a ház, ha már a téllel szerencsénk volt. :P

Nincsenek megjegyzések: