szombat, július 13, 2013

Kék keretek

Tegnapra ígérte jelenlétét a postás, a rendőr, a villanyszerelő... a víz-gázszerelők, a kőművesMester. Délután négyig jártam locsolni, senki nem jött. Ötkor felhívtuk őket, mindegyik "annyira megcsúsztunk (...), hétfőn fogunk menni." N. mondta, hogy akkor már a vakolós szeretne jönni és addigra ezeknek készen kellene lenni, hogy a végén mindegyik megígérte: ma reggel ott lesz.

Eljött a reggel, 3/4 7-re kimentünk, (ekkorra volt megbeszélve a kőművessel) 7-ig sehol senki. Többszöri telefonálás után fél 8-kor befutott, de nem baj, N. áthordta addigra a szomszédtól az összes földet.

A Mester kifújta a réseket purhabbal és lecsiszolta a nappali ablakainál az Ytongot. Nem csiszolta le a púpos mosókonyhát, ezt állítólag majd hétfőn. (Ez nem érinti a vakolást, bár a vakolós is kedden fog jönni legjobb esetben.)


 

Közben befutottak a vízszerelők a kocsiban három napja utaztatott keretekkel. Nekiláttak szerelni, majd elmondták, hogy igazából egy wc és bidécsésze is kellene, hogy egy szintbe tudják hozni a két fajanszot, mert a lyukaik nem egy magasságban vannak és jobb lenne látni, hogy is lesz. De ez jó lesz hétfőn is, addig csak a wc kereteket állítják le. Ó, dehogy mennek már innen, amikor végre idejöttek! Akkor is kerítek egy wc-t, ha az albérletit kell felszednem! Persze beszéltünk a bolttal és gyorsan kifizettünk-elhoztunk 1 wc-t és 1 bidét.


Most már semmi akadálya nem volt, hogy délután négyig elmolyoljanak vele, de szerintem hétfőn vissza kell jönniük, az egyik bidét kb. 6 centivel arrébb tenni. Miután elmentek feltettük a mi fürdőnkbe a bidét (N. tartotta) és imitáltam a ráülést (fénykép szerencsére nem készült :P) és beleütközött a térdem a falba. A szerelők csak a gyerekek fürdőjében "próbálták fel" a fajanszokat, ott semmi gond nem volt. Ezzel az eggyel lett gond azért, mert nem próbálták ki. (Első kép.)



Közben mi az összes téglát elhordtuk a ház elől hátra a kertbe, mert a következő lépés a gázcső bevezetése lesz és azok útban lettek volna. Az összes hulladékot összeszedtük, az összes hasznosítható maradékot raklapokra raktuk. Rend van és tisztaság.

Egyedül a villanyszerelő nem jött. Telefonálásra végül arra kanyarodott és megbeszéltük, hogy hétfőn ott kezdenek a fiúk. Ráadásul meg kell keresniük néhány bevakolt dobozt is. Különbségkereső! :)


Nincsenek megjegyzések: