szerda, november 26, 2008

Sitt elszállítva

A héten telefonált a hátsó szomszéd, hogy "a sóder és a kő el lesz szállítva, most már megnyugodhatnak".
Szerencsére a telefonkapcsolat már működik köztünk.

csütörtök, november 20, 2008

Összefoglalás

A bank-túrának tehát számunkra a lényege a következő volt:

- mintha a banki alkalmazottak sem értenének a szakmájukhoz, ami azért az én zsebemre megy, mert ha nem jó a terv a szoc.polhoz és módosítani kell, hát majd az építettő fizeti a tervmódosítás költségeit. Nekik olcsóbb és nem is érdekük, mint rendesen utána nézni
- mindenképpen rögtön el kell adni a lakásunkat
- hitelképesek vagyunk
- a költségvetést mi állítjuk ugyan össze, de nagyon nem szállhatunk el, mert azért nekik is vannak sarokszámaik, hogy egy ekkora ház mennyibe kerülhet reálisan.
- a hátsó -nem fedett- teraszt nem fogjuk rögtön megépíteni (hanem mondjuk 1 héttel később :P)
- egyszerűen sehol sem tudják, hogy a település most megyei jogú város-e vagy vidék...
- a szobaszámokkal is vannak gondok, már ami a nappali-étkező-konyhát illeti, mert a bankos a nappalit 1 szobának számolta
- a költségvetés része sem lett sokkal tisztább, mert ugyan azt mondták, hogy beleférünk a költségvetésbe, de a K&H kivételével nem számolták a pincét a négyetméterekbe. A K&H-s is csak nagyon lazán, "biztosan kiadja a garázs és a pince költsége a lakótér építési költségét." Hát nem. Ettől azért biztosabbra szeretnénk menni, nehogy utólag 1-2 millión múljon a szoc.pol.

Setti küldött az Önkormányzati Minisztériumnak egy érdeklődő levelet, hogy hová tartozunk és a szobaszámokkal mi a helyzet. Kaptunk is nem hivatalos, csak tájékoztató -állásfoglalásul sehol fel nem használható- levet, miszerint
- ha közigazgatásilag a megyeszékhelyhez van sorolva, akkor megyei jogú városnak kell tekinteni. (Oda tartozik, tehát az 5 szobára max. 29 millióval számolhatunk)
- a nappali-ebédlő ha külön van a konyhától és 30 nm-t meghaladja, akkor 2 szobának számít. Ha a konyha is egy légtérben van velük, akkor 60 nm-től két szoba. (Mivel a miénk összesen, konyhástul 50 nm, ezért ha teszek a konyhára ajtót akkor a nappali 2 szoba, ha nem teszek, akkor 1 szoba. Jó, ugye? Majd sakkozgatunk ezzel is.)

Még mindig ott tartunk, hogy az építészi költségvetést is le kell szorítani. Szóval : hátsó terasz később, hátsó tároló elfelejtve, még gondolkodunk pár négyzetméteren. A múltkor már sikerült egész emberi költséget kihozni. De hová is tettem azt a papírt? :O

péntek, november 14, 2008

Bank - érdeklődés - 2. rész

Rövid séta után megérkeztünk az Unicreditbe. Kisebb fiók, nincs sorszám, egyből odajöttek, hogy mit szeretnénk és le is ültünk beszélgetni. Sajnos ezzel vége is a pozitívumoknak.

Röviden vázoltuk a helyzetet és az ügyintéző kérdezett:
- Milyen fajta hitelt szeretnének igényelni?
Egy kicsit vártunk, hátha felsorolja a lehetőségeket. De nem tette. Így segítettünk neki.

Az egésznek a menete olyan volt mintha egy másik betérő ügyféllel ültünk volna le beszélgetni és a banki tájékoztatókat lapozgatni. Így amikor először elment megkérdezni egy tapasztaltabb kolleginát, megbeszéltük, hogy ezt a beszélgetést rövidre fogjuk. Az ügyintéző mentségére szólt a kitűzője: junior tanácsadó (vagy ügyintéző?).


csütörtök, november 13, 2008

Bank - érdeklődés - 1. rész

Már régóta terveztük, hogy érdeklődünk néhány banknál az építési hitelekkel és szocpollal kapcsolatban. Így anyósommal csütörtökön délelőtt bementünk a belvárosba.

Vittük az 1.1-es tervet. Előre megbeszéltük, hogy tájékozatlannak adjuk ki magunkat -nem fedjük fel anyósom hitelintézetes tapasztalatát- és 27 milliós költségvetést mondunk a tervhez.


kedd, november 04, 2008

Kerítés meeting

Ma reggel meglátogattuk a hátsó szomszédunkat.

Igaz előtte még tegnap felhívtam a vejét, de azt mondta, a néninek nincs telefonja, nyugodtan látogassuk meg, ha beszélni akarunk vele. Ha már eddig eljutottunk, megemlítettem a kerítést, de Józsi azt mondta, hogy ő nem volt benne a szervezésben, de látta, hogy nagyon szép lett. Ezzel kapcsolatban megemlítettem néhány súlyosbító körülményt (előző blogbejegyzés), de barátságos hangnemben rövidre is zártuk a témát.

Így ma reggel, Nándival együtt, megérkeztünk a meetingre és a kapuban elbeszélgettünk a nénivel. Megkérdeztük, hogy miért nem szólt a kerítés megépítése előtt. Kiderült, hogy a másik veje éppen ott betonozott és úgy döntöttek, hogy akkor azt is megépítik egy füst alatt. Nagyon ködösen említette, hogy szóba került a telefonálás, de az elhangzottakban -hogy végül miért nem telefonáltak- semmilyen logikus dolgot nem sikerült felfedezni.

Aztán végül csak előállt a farbával:
- Fizessék ki a fele költséget!
- Számla van?
- Az nincs, mert a vejem nem vállalkozó. De így olcsóbb is, fizessék ki.
- Rendben, de majd visszatérünk erre, ha a telkünkről eltűnik a sóder, a törmelék és a kerítésünket is megjavítják.
Na, erre nem szólt semmit.

Ismét megkértük még néhányszor, hogy telefonáljon, ha valami fontos dolog van, vagy mielőtt bemennének a telkünkre. Végül elbúcsúztunk, adtunk egy névjegykártyát.

Most várjuk a telefonját, hogy mikor viszik el a telkünkről a sittet...

vasárnap, november 02, 2008

Kerítés

Valamikor régen, amikor megvettük a telket, arról volt szó, hogy a kertszomszéddal közösen építünk a mezsgyehatárra kerítést, aminek persze a felét anyagilag is álljuk. (Természetesen számlákkal a felét.) Ma délután, amikor mentünk ki Anyósomhoz, a telek felé fordultunk, hogy lássuk: idén kell-e még füvet vágnunk. A dolog pozitív oldala az volt, hogy megállapítottuk, hogy Kertekalja 32. lesz majd a címünk. A negatív tapasztalatok viszont a következők voltak:
1. A farszomszéd megépítette a kerítést anélkül, hogy nekünk szólt volna, hogy ő szeretné megépíteni és az esetleges későbbi félreértések elkerülése miatt jönnénk és néznénk, (esetleg segítenénk fizikailag is építeni) hogy valóban a karók helyére építi. Most csak remélhetjük, hogy tényleg oda építette.

2. Az építkezés végeztével a maradék sódert a mi telkünkön hagyta kiöntve, mert onnan jöttek be megépíteni a kerítést. :O (Mint ahogyan a megállapodásbeli sittet sem hajlandó elszállíttatni már több, mint fél éve.)

Az egészben a legbosszantóbb dolog, hogy egy telefont sem volt hajlandó megereszteni felénk, hogy mit terveznek.Neki nincs telefonja, oké. A gyerekeinek van és nekünk is van vezetékes telefonunk is. Aki akar, az megtalálja a módját, hogy felhívja a másikat.

Ugye, ezek után nem gondolja, hogy számlák bemutatása nélkül kifizetjük bemondásra a kerítés felét? :O

kedd, október 21, 2008

Első módosítás

Itt az 1.1-es terv. Alakul, alakul, de még mindig nem az igazi.
Most nem a költségvetésről beszélek, mert az aztán pláne nem fér bele a 29M-ba. Cirka 34M-ra jött ki. Ez azért érdekes, mert:
--ha azt mondom, hogy itt egy közel 200 nm-es földszintes, 50 nm-ben alápincézett, háztartási helyiséges, két-összkomfortos, dupla garázsos, 4 hálószobás kertvárosi (kertfalusi :P) új építésű ház 34 millióért, akkor ez cseppet sem sok. (Ja, ha eladnám, azért ehhez még hozzájönne a telek ára. ;))
--na, de ha szoc.polt szeretnék, akkor ez a közel 6 millió plusz nagyon sok tud lenni.

Nincs mit tenni, sakkozni fogunk a négyzetméterekkel. Falakat tologatunk 60 cm-rel arréb... Első körben még a hátsó, garázshoz tartozó tárolóról is lemondunk, és így a pince is kisebb lesz. (Pince a garázs és ezalatt van.) ÉS nem építjük meg a hátsó nagy teraszt, csak a fedett részét. A hátsót úgyis pergolásra szerettem volna, az építész meg azt mondta, arra nem kell építési engedély sem. Szóval jönnek a "finomságok".
És akkor még mindig ott a nagy kérdés, hogy ezekről mondunk le, vagy a szoc.polról. :S

hétfő, október 20, 2008

Ház a telken

Nem, nincs még 1.1-es terv. :)) Helyette papírból méretarányosan kivágtam a telket. (Nem egészen téglalapforma és a hajlásokat igazán nem tudom, hogy mekkorák.) Aztán a házat, a hátulját a mostani új terv szerint. Na, jó, a terasz nem teljesen méretarányos. Meghagytam az előkertnek a kötelező 5 métert, a telekhatártól az 1 m-t. És megnyugodtam, hogy ráfér a telekre a ház, be is lehet mellette hajtani autóval, ha valami extra dolog lenne és még hátul is marad elég hely.

csütörtök, október 16, 2008

Újratöltve

Átbeszéltük amit tudtunk. (Már amit már most tudunk, mert ennyire előre még halvány gőzöm sincs, hogy mekkora lesz pl. az íróasztal, el fog-e férni az abban a szobában, stb.) Na, de ami már most látszott, azt egyeztettük délután a tervezővel. Sokkal jobban szeretem a személyes beszélgetéseket. Sokkal több mindenre világított rá ezalatt az egy óra alatt, amire esetleg nem gondoltunk. Az átszabott tervrajzot péntek/szombat magasságában küldi egy költségvetéssel, amit neki is be kell adni majd az engedélyeztetéshez. (Mert pl. kiderült, hogy a 30M egy határ, ami fölött kötelező kiviteli tervet készíttetni.) Na, nekünk a szocpol. a felső határ, mert az 29M-t engedélyez, annyi a méltányolható költségvetés megyei jogú városokban és Budapesten.

Szóval néhány szembetűnő változtatás:
--a dolgozószoba nagyobb legyen, hogy a nagyszülők ott tudjanak aludni, ha jönnek
--a mi fürdőszobánk kisebb legyen és felette legyen a gardrób.
--hátul végig szeretnénk teraszt és mivel mi szeretünk kinn enni, ezért a konyhához közel is legyen egy kijárat majd a teraszra
--az ebédlő rész egy kicsit legyen átvariálva, mert nem akarok állandóan székekben felbukni, ha járok-kelek a konyhába vagy a teraszra.

Majd meglátjuk a költségvetés ismeretében mit kell majd lehúzni. :S A fél garázs ugrik-e vagy a pince.

hétfő, október 06, 2008

Terv 1.0

Ma (valójában pénteken, csak nem néztük az emiljeinket) megkaptuk a terv legelső változatát.
Elküldtük mindenkinek, aki ismeri az életünket, esetleg és/vagy épített már házat. Mi magunk is úgy döntöttünk, hogy magunkban érlelgetjük 2 napig, aztán összeülünk és megbeszéljük, hogy mi tetszik rajta és mi nem. Tájolásilag a garázs néz az utcára és az alsó sarka lehet észak felé.
Így néz ki az első verzió:

hétfő, szeptember 22, 2008

Újabb zaklatás

Már egy hete azon agyalunk, hogy fel kellene hívni a Tervezőt, hogy éppen hol tart az első (de nem utolsó) tervvel. Ma végre tett követte a gondolatot. Eredmény:
1. Sajnos félszint-eltolásos házunk nem lesz, mert valami építési rendeletbe ütközik az, hogy előkertben rámpa legyen, mégha bármilyen kis szögű lejtővel is. :( Márpedig nekünk ott elöl lenne a garázs, ergo ott kellene a rámpa. Csak fél emelet magasságban, vagyis ha 5 m-es előkerttel számolunk, és 1,5 m mélységgel, akkor derékszögű 3szögben alkalmazva a szögfüggvényeket, -rajzolom méretarányosan-:Szóval 17,5 fokos lejtő sem engedélyezett. :(

2. Állítólag pár napon belül megkapjuk az első tervet. Kíváncsi vagyok. Már csak napok kérdése.

Kérésére beszkenneltük a Változási vázrajzot, amin valami méretarányos telekrajz van, holnap elküldjük.

kedd, szeptember 02, 2008

Újra

Vártuk a terveket, de azok nem érkeztek meg. Igazából nagyon siettetni nem akartuk a dolgokat, de már csak rákérdeztünk...
Mint kiderült, az alaprajzokat a Tervező nem kapta meg. Ezért ma ismételten elküldtük neki. Azt mondta, majd jelentkezik.Remélem tényleg. ;)

vasárnap, július 06, 2008

A Tervező

Sokáig gondolkodtunk, mi legyen. Legyen-e tervezőnk, amikor olyan sok jó szoftver van erre, nekünk is megvan egyik. Aztán ismerőseink példáját hallva (voltak, akik maguk tervezték meg a házat és csak hitelesíttették), úgy döntöttünk, nem ezen fogunk spórolni.
Ismerős ajánlása alapján felhívtuk egyiküket.
Megbeszéltük, hogy a telken fogunk találkozni, fél 12-kor. Még szerencse, hogy a gyerekek nem voltak velünk, mert nagyon meleg volt, pont a déli órákban. Mi addig szedtük a meggyet a tűzelhalás miatt kivágásra ítélt fákról.
A Tervező felvette a "rendelést", hogy milyen helyiségeket akarunk, mégis emeletes-lesz-e vagy egy szintben gondolkodunk, stb. Kérdezte mennyire sürgős. Túl nagy határidőt sem szerettem volna adni, de siettetni sem akartam. Végül augusztus végében egyeztünk meg, mint valamiféle első terv mutatásában. Közben megbeszéltük, hogy átküldünk neki egy ház alaprajzot, amiben elég sok dologgal azonosulni tudok, de számunkra mindenképpen át kell dolgozni:
1. A gyerekeink száma miatt.
2. Az építési költsége nem a mi pénztárcánkhoz volt szabva. :O

hétfő, június 02, 2008

A szomszédok

Az utcában kevés telek talált még gazdára, néhány ház már épül. Egyelőre sem szemben, sem mellettünk nincs ház. A szemközti telkeket még meg sem osztották, tehát a felénk eső részt még nem vette meg senki. Telek az utca felől nézve:


A telek hátsó részéről nézve az utca. Jól látható, hogy a szemközti telkeken még gyümölcsfák vannak:

vasárnap, június 01, 2008

Első fűnyírás

Amikor megérkeztünk a telekre, igencsak meglepődtünk: a fű olyan magas volt, hogy a legkisebb szinte elveszett benne. A múltkor még nem sejtettük, hogy ennyire gyorsan megnő a fű...


  A gyerekeket lefoglaltuk egy kis sátrazással, mi pedig neki láttunk a munkának.



Később, amikor már volt olyan terület, ahonnan kilátszottak a fűből, ők is segítettek.
 

vasárnap, május 25, 2008

Kerítünk...

Ma kimentünk a telekre elkeríteni az utca felől, mert mindenki ott fordult meg, jól behajtva a telekre. És jó nagy hepe-hupa volt már ott... Ketten, plusz a három gyerek. Igazi porban fetrengős buli lett számukra,  fél 8-ra már végeztünk is a 20 m kerítéssel. Egyelőre L vasakat szúrtunk le és csirkehálót feszítettünk ki rá.

Már csak a füvet kell levágni valamikor.

csütörtök, március 27, 2008

Megvettük a telket

Talán a dátumból látszik, hogy a február 28-as határidőt nem sikerült tartani...
Már mindegy,  még vártunk rá ennyit, lezajlott a megosztás, ma elvonultunk az ügyvédünkhöz, aláírtuk a papírokat és kifizettünk egy csomó pénzt.
Lett  egy elég nagy telkünk, rajta locsolócső-kiállásokkal meg egy kupac sittel.